top of page
Search

A Jóga valójában.

Writer: _regneration_regneration

Amikor ezzel a szóval találkozunk életünk során az első amihez kötjük maga a jóga gyakorlása, a különböző ászanák megismerése, testünk formálása. Azonban a jóga ennél sokkal mélyebb gondolatokat foglal magába, amivel – lehetséges – sokatok még nem is találkozott! Amivel az én óráimon találkozhattok az a Hatha és a modern jóga irányzata. (A kismama-, női-, és szülés utáni regenerációs jógáról külön posztokban, bővebben mesélek.)


Ne aggódjatok, nem kezdjük el a szanszkrit kifejezések vizsgálatától ezt a “beszélgetést”, a hangsúlyt arra fogom helyezni ebben a bejegyzésben, hogy még több érdekességet olvassatok, ami ösztönözhet Titeket is, hogy nagyobb motivációval és fókusszal induljatok neki a következő (akár első) jógaórátoknak!


A már említett testgyakorlatok (ászanák) rendkívüli erővel bírnak. Nem csupán azt tapasztaljuk meg gyakorlásuk során, hogy egy-egy izom éppen milyen módon feszül vagy nyúlik, de egy kiváló energetikai edzettséget adnak, fejlesztik az akaraterőt, a kitartást (mert ugye tudjuk, sok gyakorlatnál nem rövid a kitartás.. ), és ha hiszitek, ha nem, minden órán van legalább egy sikerélményed!


A jóga az önfejlődés és önbizalom fejlesztés egyik legkiválóbb módja! De mi történik még? Ott már jártunk, hogy felvettünk egy helyzetet, egy egyszerűbb ászanát tartunk ki épp. Koncentrálunk, kapcsoljuk az elmét a gyakorlathoz, az idegrendszert is elkezdjük edzeni. És aki már járt az óráimon tudja, hogy a koncentráció tud olyan erős lenni, hogy a legfontosabb dologra el is felejtünk emlékezni! LÉLEGEZZÜNK! (És itt szoktak jönni a nagy sóhajok :) )

A légzőgyakorlatokat energetikai történéseket indítanak be a testben. A lelkünknek – véleményem szerint – erre van a legnagyobb szüksége. Egy hosszú, fárasztó, stresszes munkanap után (vagy előtt), egy egyszerű napon, amikor bal lábbal kelsz fel, egy negatívan megélt életszakasz segítésére, álmatlan éjszakákra (és még sorolhatnánk) a legnagyobb gyógyír!


Minden mindennel összefügg. Egy jógaórán meg pláne. A gyakorlás, a koncentráció, a légzés, a kéztartások, a relaxáció és a még nem említett meditáció! Eddigi pályafutásom során a meditáció témája volt a legmegosztóbb.


…Sokszor találkozom azzal az esettel, mikor jön a kedves vendég, és azt mondja: “én nem tudok koncentrálni, én túlpörgök, túl sok az energiám, képtelen vagyok a meditációra azt hagyjuk ki..stb.” Gondolhatjátok, ilyenkor szoktak történni a legnagyobb varázslatok! MINDENKI képes ezekre, csak figyelni kell a test jelzéseit, időt kell adni magunknak, és nyitottnak lenni a világra.

Nyitottság és koncentráció nélkül nincs meditáció, mivel ezalatt egyetlen feladatra öszpontosítunk, mely összpontosítás áramlóan hat hosszú perceken keresztül.

Erről többet nem is írnék, ezt meg kell tapasztalni. És garantálom, ha megtapasztalod, egy olyan megmagyarázhatatlan, felhőtlen, boldog érzésben lesz részed, ami olyan meghatározó lesz, hogy észre sem veszed, de szép lassan az életed részévé válik.


Tudom, még ezek után is lehet pont Te olvasva azt mondod “Dehogy, ez lehetetlen, én nem vagyok ilyen..” Mi jógaoktatók viszont ezért vagyunk. Hogy megpróbáljuk kihozni belőled ezt IS!

Mert aki nyitott az új dolgokra, a világra, minden percben megajándékozza magát!


Ezt a bejegyzés egy átfogó, de talán az eddigieknél bővebb gondolatmenetnek szántam. Lehetetlen minden ágra kitérni, mert abból könyvek születtek, gondolhatjátok mennyi érdekességet rejt még a jóga. Én igyekszem minél többször, ezekből minél több újdonságot írni Nektek!


B.K.S. Iyengar gondolataival búcsúzom:


“A jóga olyan fény, amely ha egyszer kigyúl, sosem halványul el. Minél többet gyakoroljuk annál ragyogóbb lesz.”





 
 
 

Comments


bottom of page